
Szakmai cikksorozatunk második részében a transzferár nyilvántartás következő fejezetét járjuk körbe, mely a vállalati elemzés címet viseli.
A vállalati elemzés fejezet, hasonlóan az iparági elemzéshez, nem tekinthető egy egzakt fejezetnek, hiszen nehéz megmondani, milyen szempontok szerint tanácsos elkészíteni a vállalati elemzést, illetve melyek azok a tartalmi elemek, amelyeknek fontos az elemzésbe kerülni.
A vállalati elemzésben bemutatott adatok csoport és cégspecifikusak, és nem csak a környezetet, hanem sokkal inkább a releváns csoporttagok hátterét, tevékenységét és rövid történetét foglalják össze.
Egy jól struktúrált vállalati elemzés ismerteti, a vállalat csoportját, annak fő divízióit, majd elhelyezi az adózót ebben a környezetben. Ennek során tanácsos mind a legfelső, mind a közvetlen anyavállalatot bemutatni.
Következő lépés az adózó bemutatása, tulajdonosi struktúrájának felvázolása és változása, valamint rövid történetének mellékelése is, azokra az adatokra fókuszálva, melyek hozzáadott értéket képviselnek a nyilvántartás egysége szempontjából. Nem kötelező, de mindenképpen hasznos az adózó elhelyezése a csoportstruktúrában vizuálisan is.
A vállalati elemzés utolsó fontos feladata, hogy az előbbiektől jóval tömörebb formában, de bemutassa azokat a vállalkozásokat is történetük és főtevékenységük szempontjából, amelyekkel az adott üzleti évben kapcsolt vállalati tranzakciója volt az adózóval. Az információ korában természetesen egyre kisebb gondot okoz a releváns információhoz való hozzáférés, azonban a kiterjedt multinacionális cégcsoportoknál a kisebb jelentőségű vállalkozásokkal kapcsolatban igen nehéz is lehet információt összegyűjteni, ezért is fontosak ezek az adatok.
Azoknak, akik olvasták cikksorozatunk előző részét, reményeink szerint egyre inkább kibontakozik, hogy az egyes fejezetek nem csak jelentőség nélküli adminisztratív részei egy nyilvántartásnak, de szorosan egymásra is épülnek, és végül nélkülözhetetlen alapját képezik a pontos gazdasági és pénzügyi elemzés elkészítésének.
Az első két cikkünkben bemutatott iparági és vállalati elemzés fejezetének bemutatás volt a felvezetés a transzferár nyilvántartás legfontosabb részének a bemutatásához, a funkcionális elemzéshez, melynek az elkészítésének a kereteit ez a két korábbi fejezet jelöli ki.
JUL

